Koronavírus helyzetjelentés



Ez a téma nem tartozik szorosan a blog témájához, de sajnos nagyon aktuális. Mint sokan mások, én is figyelemmel kísérem a járvány alakulását. Mivel hobbim a társadalmi folyamatok figyelemmel kísérése és elemzése, nekiültem a járvány elemzésének. Mivel a különböző országok tesztelési eljárása nem egységes, a járványban elhunytak számát vettem alapul. Összevetettem az adott ország első halálesete óta eltelt idővel, és az adott ország 2018-as átlagos halálozási számaival. A grafikonokon látható, százalékos értékben kifejezett halálozási többlet egy mesterséges mutató, mely lehetővé teszi a különböző országok egymáshoz viszonyított összehasonlítását. Mivel az Euromomo rendszeren figyelemmel kísérhetjük a halálozások tényleges alakulását, tudjuk hogy nagyjából a 10%-os vonal felett van egy komolyabb influenzajárvány halálozási többlete. Úgy is fogalmazhatok, hogy amelyik ország a 15%-os vonal felett van, ott súlyosabb a helyzet, mint egy komoly influenzajárvány idején (pl: 2016-17). Ezek egyelőre csak nagyságrendi becslések. A 4%-os vonal alatt ezzel szemben csak csekély mértékű halálozási többlet van, 2% alatt pedig gyakorlatilag semmi. Ez tehát egy eredmény-grafikon, azt mutatja mekkora volt a járvány első hulláma, de nem sokat mond az aktuális helyzetről.
Mivel a járvány első hulláma a legtöbb vizsgált országban anélkül tetőzött, hogy a nyájimmunitás kialakulhatott volna, egy második grafikont is közzéteszek. Ez az aktív esetek számát mutatja a teljes lakosságon belül a legújabb szlovén eredmények alapján. Itt is érvényes, hogy a százalékos érték inkább az összehasonlításra alkalmas, mint a valós esetek számának pontos jelzésére. Ez a grafikon mutatja az aktuális helyzetet, amelyik ország ebben előrébb van, mint az elsőben, abban még romlik a helyzet.

Aki egészben szeretné látni a folyamatokat, itt megnézheti: https://gydeak.github.io/covid19/

Július 18:
1 ország van 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,46% Magyarország: 1,26%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 377, és összes eddigi fertőzött számot: 73912.

Július 17:
1 ország van 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,48% Magyarország: 1,26%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 240, és összes eddigi fertőzött számot: 73692.

Július 16:
1 ország van 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,49% Magyarország: 1,27%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 275, és összes eddigi fertőzött számot: 73557.

Július 15:
1 ország van 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,50% Magyarország: 1,28%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 86, és összes eddigi fertőzött számot: 73440.

Július 14:
1 ország van 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,52% Magyarország: 1,29%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 190, és összes eddigi fertőzött számot: 73389.

Július 13:
1 ország van 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 36 ország 1% felett. Index átlag: 4,54% Magyarország: 1,30%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 224, és összes eddigi fertőzött számot: 73305.

Július 12:
1 ország van 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 36 ország 1% felett. Index átlag: 4,56% Magyarország: 1,31%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 86, és összes eddigi fertőzött számot: 73238.

Július 11:
1 ország van 25% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 36 ország 1% felett. Index átlag: 4,58% Magyarország: 1,32%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 104, és összes eddigi fertőzött számot: 73187.

Július 10:
1 ország van 25% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,60% Magyarország: 1,33%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 52, és összes eddigi fertőzött számot: 73013.

Július 9:
1 ország van 25% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,62% Magyarország: 1,34%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 172, és összes eddigi fertőzött számot: 72768.

Július 8:

1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,64% Magyarország: 1,34%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 86, és összes eddigi fertőzött számot: 72420.

Július 7:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 36 ország 1% felett. Index átlag: 4,65% Magyarország: 1,35%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 276, és összes eddigi fertőzött számot: 72527.

Július 6:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,67% Magyarország: 1,37%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 104, és összes eddigi fertőzött számot: 72321.

Július 5:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,69% Magyarország: 1,38%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 156, és összes eddigi fertőzött számot: 72375.

Július 4:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,72% Magyarország: 1,39%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 35, és összes eddigi fertőzött számot: 72343.

Július 3:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 21 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,74% Magyarország: 1,40%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 104, és összes eddigi fertőzött számot: 72273.

Július 2:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 4,76% Magyarország: 1,41%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 156, és összes eddigi fertőzött számot: 72187.

Július 1:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 4,78% Magyarország: 1,42%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 35, és összes eddigi fertőzött számot: 72049.

Június 30:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 4,81% Magyarország: 1,43%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 173, és összes eddigi fertőzött számot: 71980. Ma a H-UNCOVER eredményeinek megfelelően felfelé módosítottam a modellt, az aktív fertőzöttek grafikonját az összehasonlíthatóság miatt változatlanul hagytam.

Június 29:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,83% Magyarország: 1,44%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 42, és összes eddigi fertőzött számot: 57405.

Június 28:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,85% Magyarország: 1,44%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 55, és összes eddigi fertőzött számot: 56953.

Június 27:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 5 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,87% Magyarország: 1,45%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 150, és összes eddigi fertőzött számot: 56525.

Június 26:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,90% Magyarország: 1,46%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 55, és összes eddigi fertőzött számot: 56326.

Június 25:
1 ország van 25% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 22 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,92% Magyarország: 1,47%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 123, és összes eddigi fertőzött számot: 56271.

Június 24:
1 ország van 25% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 4,95% Magyarország: 1,48%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 95, és összes eddigi fertőzött számot: 56058.

Június 23:
1 ország van 25% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 4,97% Magyarország: 1,49%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 68, és összes eddigi fertőzött számot: 55791.

Június 22:
1 ország van 25% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 4,99% Magyarország: 1,50%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 109, és összes eddigi fertőzött számot: 55819.

Június 21:
1 ország van 25% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,01% Magyarország: 1,51%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 109, és összes eddigi fertőzött számot: 55681.

Június 20:
1 ország van 25% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,05% Magyarország: 1,52%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 68, és összes eddigi fertőzött számot: 55710.

Június 19:
1 ország van 25% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,07% Magyarország: 1,53%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 27, és összes eddigi fertőzött számot: 55488.

Június 18:
1 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,09% Magyarország: 1,55%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 14, és összes eddigi fertőzött számot: 55544.

Június 17:
1 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,11% Magyarország: 1,56%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 14, és összes eddigi fertőzött számot: 55652.

Június 16:
1 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,13% Magyarország: 1,57%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 14, és összes eddigi fertőzött számot: 55721.

Június 15:
1 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,16% Magyarország: 1,58%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 96, és összes eddigi fertőzött számot: 55735.

Június 14:
1 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,19% Magyarország: 1,59%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 69, és összes eddigi fertőzött számot: 55865.

Június 13:
1 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,23% Magyarország: 1,60%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 151, és összes eddigi fertőzött számot: 55640.

Június 12:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,26% Magyarország: 1,61%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 192, és összes eddigi fertőzött számot: 55503.

Június 11:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,29% Magyarország: 1,62%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 164, és összes eddigi fertőzött számot: 55340.

Június 10:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,32% Magyarország: 1,63%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 137, és összes eddigi fertőzött számot: 55104.

Június 9:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,35% Magyarország: 1,64%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 41, és összes eddigi fertőzött számot: 55208.

Június 8:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,38% Magyarország: 1,66%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 83, és összes eddigi fertőzött számot: 55326.

Június 7:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,41% Magyarország: 1,67%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 249, és összes eddigi fertőzött számot: 55376.

Június 6:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,45% Magyarország: 1,68%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 277, és összes eddigi fertőzött számot: 55316.

Június 5:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,49% Magyarország: 1,69%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 221, és összes eddigi fertőzött számot: 54955.

Június 4:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,52% Magyarország: 1,70%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 318, és összes eddigi fertőzött számot: 54649.

Június 3:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,55% Magyarország: 1,71%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 138, és összes eddigi fertőzött számot: 54233.

Június 2:
1 ország van 30% felett, 4 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,58% Magyarország: 1,72%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 406, és összes eddigi fertőzött számot: 54927.

Június 1:
1 ország van 35% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,61% Magyarország: 1,72%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 222, és összes eddigi fertőzött számot: 54009.

Május 31:
1 ország van 35% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 27 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,64% Magyarország: 1,74%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 126, és összes eddigi fertőzött számot: 54326.

Május 30:
1 ország van 35% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 27 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,69% Magyarország: 1,76%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 367, és összes eddigi fertőzött számot: 54601.

Május 29:
1 ország van 35% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 27 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,73% Magyarország: 1,75%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 350, és összes eddigi fertőzött számot: 53828.

Május 28:
1 ország van 35% felett, 2 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 27 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,75% Magyarország: 1,75%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 320, és összes eddigi fertőzött számot: 53040.

Május 27:
1 ország van 35% felett, 2 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 27 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,79% Magyarország: 1,76%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 307, és összes eddigi fertőzött számot: 52848.

Május 26:
1 ország van 35% felett, 2 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 35 ország 1% felett. Index átlag: 5,79% Magyarország: 1,76%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 210, és összes eddigi fertőzött számot: 52768.

Május 25:
1 ország van 35% felett, 2 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 5,82% Magyarország: 1,75%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 209, és összes eddigi fertőzött számot: 52282.

Május 24:
1 ország van 35% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 5,91% Magyarország: 1,76%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 390, és összes eddigi fertőzött számot: 52144.

Május 23:
1 ország van 35% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 5,95% Magyarország: 1,76%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 488, és összes eddigi fertőzött számot: 51733.

Május 22:
1 ország van 35% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 5,99% Magyarország: 1,77%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 514, és összes eddigi fertőzött számot: 51054.

Május 21:

1 ország van 35% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 6,02% Magyarország: 1,78%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 597, és összes eddigi fertőzött számot: 50546. Ma jelentős korrekciót hajtottam végre az aktív esetek grafikonján. Sajnos az első tanulmányok 0,2%-os halálozási aránya egyre kevésbé tűnik valósnak. Az új számítás 0,5-1,2% közöttivel számol.

Május 20:
1 ország van 35% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 6,06% Magyarország: 1,79%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 588, és összes eddigi fertőzött számot: 50404.

Május 19:
1 ország van 35% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 6,08% Magyarország: 1,80%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 296, és összes eddigi fertőzött számot: 50043.

Május 18:
1 ország van 35% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 6,12% Magyarország: 1,81%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 365, és összes eddigi fertőzött számot: 49652.

Május 17:
1 ország van 40% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,17% Magyarország: 1,79%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 499, és összes eddigi fertőzött számot: 48663.

Május 16:

1 ország van 40% felett, 3 ország 25% felett, 4 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,20% Magyarország: 1,81%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 783, és összes eddigi fertőzött számot: 48561.
CDC:


Május 15:
1 ország van 40% felett, 3 ország 25% felett, 6 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,24% Magyarország: 1,81%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 515, és összes eddigi fertőzött számot: 47604.

Május 14:
1 ország van 40% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,26% Magyarország: 1,81%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 543, és összes eddigi fertőzött számot: 47023. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 1527, és összes eddigi fertőzött számot: 132310. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Május 13:
1 ország van 40% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,29% Magyarország: 1,81%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 391, és összes eddigi fertőzött számot: 46687. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 1102, és összes eddigi fertőzött számot: 131439. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Május 12:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 26 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,29% Magyarország: 1,82%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 412, és összes eddigi fertőzött számot: 47020. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 1159, és összes eddigi fertőzött számot: 132376. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Május 11:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,35% Magyarország: 1,82%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 304, és összes eddigi fertőzött számot: 47607. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 858, és összes eddigi fertőzött számot: 134105. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Május 10:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,35% Magyarország: 1,82%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 724, és összes eddigi fertőzött számot: 47221. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 2038, és összes eddigi fertőzött számot: 133016. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!
Euromomo:


Május 9:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,39% Magyarország: 1,82%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 511, és összes eddigi fertőzött számot: 46887. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 1440, és összes eddigi fertőzött számot: 132222. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!
CDC jelentés:


Május 8:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,42% Magyarország: 1,79%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 405, és összes eddigi fertőzött számot: 45958. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 1144, és összes eddigi fertőzött számot: 129819. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Május 7:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,42% Magyarország: 1,78%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 582, és összes eddigi fertőzött számot: 47005. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 1646, és összes eddigi fertőzött számot: 132925. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!
Május 6:

1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,43% Magyarország: 1,76%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 668, és összes eddigi fertőzött számot: 45211. És egy egyre jobban alátámasztott napi új eset számot: 1890, és összes eddigi fertőzött számot: 127852. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Május 5:

1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,39% Magyarország: 1,74%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 435, és összes eddigi fertőzött számot: 44415. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 1230, és összes eddigi fertőzött számot: 125671. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok

Május 4:


1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 9 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,40% Magyarország: 1,71%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 541, és összes eddigi fertőzött számot: 44369. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 1531, és összes eddigi fertőzött számot: 125543. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok! Egy nagyobb korrekciót végeztem a modellen, mert az újabb tanulmányok alapján sajnos kicsit magasabb halálozási arány valószínűsíthető.

Május 3:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 9 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,42% Magyarország: 1,69%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1063, és összes eddigi fertőzött számot: 56915. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 2849, és összes eddigi fertőzött számot: 152528. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!
Euromomo 18 hét:



Május 2:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,45% Magyarország: 1,69%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1456, és összes eddigi fertőzött számot: 54230. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 4036, és összes eddigi fertőzött számot: 150285. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Május 1:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 9 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 34 ország 1% felett. Index átlag: 6,46% Magyarország: 1,66%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1580, és összes eddigi fertőzött számot: 51397. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 4454, és összes eddigi fertőzött számot: 144901. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Április 30:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 10 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 6,45% Magyarország: 1,64%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 844, és összes eddigi fertőzött számot: 48783. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 2421, és összes eddigi fertőzött számot: 139967. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Április 29:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 4 ország 25% felett, 5 ország 20% felett, 10 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 33 ország 1% felett. Index átlag: 6,43% Magyarország: 1,60%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1336, és összes eddigi fertőzött számot: 46701. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 3849, és összes eddigi fertőzött számot: 134583. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Április 28:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 5 ország 20% felett, 10 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 6,32% Magyarország: 1,59%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1112, és összes eddigi fertőzött számot: 44612. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 3253, és összes eddigi fertőzött számot: 130546. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Április 27:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 5 ország 20% felett, 10 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 6,28%! Magyarország: 1,56%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1344, és összes eddigi fertőzött számot: 41811. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 4036, és összes eddigi fertőzött számot: 125611. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!


Április 26:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 5 ország 20% felett, 9 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 6,28% mióta elkezdtem a blogot először stagnál! Magyarország: 1,54%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 894, és összes eddigi fertőzött számot: 39213. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 2782, és összes eddigi fertőzött számot: 122022. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Az Euromomo 17. heti adatai szerint véget ér az első hullám:




Április 25:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 5 ország 20% felett, 10 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 25 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 6,28%, Magyarország: 1,52%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 914, és összes eddigi fertőzött számot: 37204. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 2887, és összes eddigi fertőzött számot: 117536. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Az amerikai CDC 17. heti jelentése:


Április 24:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 5 ország 20% felett, 10 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 6,23%, Magyarország: 1,48%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1435, és összes eddigi fertőzött számot: 34537. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 4659, és összes eddigi fertőzött számot: 112153. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Április 23:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 10 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 31 ország 1% felett. Index átlag: 6,08%, Magyarország: 1,44%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig nagyjából elfogadott konszenzus szerint: 1610, és összes eddigi fertőzött számot: 31701. És egy még nem elfogadott napi új eset számot: 5445, és összes eddigi fertőzött számot: 107218. Ezen utolsó négy számért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Április 22:

1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 9 ország 15% felett, 11 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 6,01%, Magyarország: 1,39%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot az eddig elfogadott konszenzus szerint: 905, és összes eddigi fertőzött számot: 28021. És fiam 5. születésnapja alkalmából a legújabb kaliforniai tanulmány https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.04.14.20062463v1.full.pdf alapján egy még nem elfogadott napi új eset számot: 3084, és összes eddigi fertőzött számot: 95458. De ezért semmilyen felelősséget nem vállalok!

Április 21:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 5,92%, Magyarország: 1,35%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 1404, és összes eddigi fertőzött számot: 25830.

Április 20:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 16 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 31 ország 1% felett. Index átlag: 5,80%, Magyarország: 1,29%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 831, és összes eddigi fertőzött számot: 24248.


Április 19:
1 ország van 40% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 8 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 31 ország 1% felett. Index átlag: 5,72%, Magyarország: 1,25%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 975, és összes eddigi fertőzött számot: 22792.

Az Euromomo 16. heti jelentése:

És végre az összehasonlítás az eddigi évekkel:


Pár érdekesség:
A csúcstartó. Ez jól láthatóan nem csak egy influenzajárvány:

És Magyarország. Úgy tűnik eddig sikerült csökkentenünk az egyéb halálozást, mert jobbak vagyunk, mint a sokévi átlag:
Ami meglepő, Ausztriában elvileg látszania kellene a járványnak, hiszen 4% fölött vannak, de nem látszik:


Április 18:
1 ország van 35% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 7 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 31 ország 1% felett. Index átlag: 5,66%, Magyarország: 1,17%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 795, és összes eddigi fertőzött számot: 20539.
CDC jelentés:


Április 17:
1 ország van 35% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 7 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 31 ország 1% felett. Index átlag: 5,58%, Magyarország: 1,08%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 1170, és összes eddigi fertőzött számot: 18581.

Április 16:
1 ország van 35% felett, 2 ország 30% felett, 3 ország 20% felett, 7 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 32 ország 1% felett. Index átlag: 5,42%, Magyarország: 1,01%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 768, és összes eddigi fertőzött számot: 17371.

Április 15:
2 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 7 ország 15% felett, 10 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 31 ország 1% felett. Index átlag: 5,26%, Magyarország: 0,98%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 714, és összes eddigi fertőzött számot: 16837.

Április 14:

2 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 6 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 29 ország 1% felett. Index átlag: 5,08%, Magyarország: 0,92%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 549, és összes eddigi fertőzött számot: 15384.

Április 13:
2 ország van 30% felett, 3 ország 20% felett, 4 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 28 ország 1% felett. Index átlag: 4,95%, Magyarország: 0,84%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 451, és összes eddigi fertőzött számot: 13713.

Április 12:
2 ország van 30% felett, 2 ország 20% felett, 4 ország 15% felett, 9 ország 10% felett, 15 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 28 ország 1% felett. Index átlag: 4,83%, Magyarország: 0,79%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 865, és összes eddigi fertőzött számot: 12200.
Az európai haláleseti gyorsmonitoring rendszer e heti összesítése:



Az adatok tanúsága alapján a járvány első kitörése (piros kör) valamelyest meghaladta a 2016-17-es (kék kör) influenza-járvány szintjét, kérdés meddig fog tartani, most úgy néz ki a lecsengés is gyorsabban indul. Meglepő a 15-64 éves korosztály, melyben egyértelműen nagyobb a koronavírus-járvány halálozása.

Április 11:
1 ország van 30% felett, 2 ország 20% felett, 4 ország 15% felett, 8 ország 10% felett, 14 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 29 ország 1% felett. Index átlag: 4,71%, Magyarország: 0,70%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 874, és összes eddigi fertőzött számot: 9543.
Az USA halálozási statisztikája az előző hétre:


Április 10:

1 ország van 30% felett, 2 ország 20% felett, 4 ország 15% felett, 8 ország 10% felett, 13 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 29 ország 1% felett. Index átlag: 4,52%, Magyarország: 0,65%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 1729, és összes eddigi fertőzött számot: 9797.

Április 9:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 4 ország 15% felett, 8 ország 10% felett, 13 ország 4% felett, 24 ország 2% felett, 29 ország 1% felett. Index átlag: 4,29%, Magyarország: 0,57%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 836, és összes eddigi fertőzött számot: 9639

Április 8:
1 ország van 25% felett, 2 ország 20% felett, 3 ország 15% felett, 8 ország 10% felett, 13 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 28 ország 1% felett. Index átlag: 4,02%, Magyarország: 0,52%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 724, és összes eddigi fertőzött számot: 8307. Mint látható az utolsó két szám esetén újra nagyobb korrekció történt a modellben.

Április 7:
1 ország van 25% felett, 3 ország 15% felett, 7 ország 10% felett, 11 ország 4% felett, 23 ország 2% felett, 27 ország 1% felett. Index átlag: 3,83%, Magyarország: 0,44%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 1110, és összes eddigi fertőzött számot: 12424.

Április 6:

1 ország van 25% felett, 3 ország 15% felett, 6 ország 10% felett, 11 ország 4% felett, 18 ország 2% felett, 27 ország 1% felett. Index átlag: 3,53%, Magyarország: 0,36%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 146, és összes eddigi fertőzött számot: 9893. Mint látható a két utolsó szám csak nagyságrendet mutat, tegnaphoz képest a valóságban nem lett kevesebb, csak a modellezéshez bázisnak használt Izland halálozási aránya romlott jelentősen egy nap alatt.

Április 5:
1 ország van 25% felett, 2 ország 15% felett, 5 ország 10% felett, 11 ország 4% felett, 17 ország 2% felett, 26 ország 1% felett. Index átlag: 3,30%, Magyarország: 0,34%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 948, és összes eddigi fertőzött számot: 12631.
Az európai haláleseti gyorsmonitoring rendszer e heti összesítése:


Viszonylag igazolja a grafikon előrejelzését néhány különbséggel.

Április 4:
1 ország van 25% felett, 2 ország 15% felett, 5 ország 10% felett, 10 ország 4% felett, 16 ország 2% felett, 25 ország 1% felett. Index átlag: 3,14%, Magyarország: 0,33%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 920, és összes eddigi fertőzött számot: 11336.

Április 3:
1 ország van 20% felett, 5 ország 10% felett, 10 ország 4% felett, 16 ország 2% felett, 23 ország 1% felett. Index átlag: 2,95%, Magyarország: 0,28%. Kísérleti jelleggel közlök egy a valóságot megközelítő magyar napi új eset számot: 541, és összes eddigi fertőzött számot: 8866. Az ötlet Ferenci Tamástól származik: https://research.physcon.uni-obuda.hu/COVID19MagyarEpi/?fbclid=IwAR3rq4ok5BkVcYS1FvfDpj4c8Y6BJzl8eyqluRdNsTC7d4-tWNlTqyXzk2Y, bár én a saját gondolataim mentén formáltam.

Április 2:
1 ország van 20% felett, 4 ország 10% felett, 8 ország 4% felett, 15 ország 2% felett, 23 ország 1% felett. Index átlag: 2,72%, Magyarország: 0,23%


Április 1:

1 ország van 20% felett, 3 ország 10% felett, 8 ország 4% felett, 14 ország 2% felett, 21 ország 1% felett. Index átlag: 2,46%, Magyarország: 0,23%

Március 31:
1 ország van 20% felett, 2 ország 10% felett, 6 ország 4% felett, 14 ország 2% felett, 19 ország 1% felett. Index átlag: 2,23%, Magyarország: 0,19%

Március 30:
2 ország van 10% felett, 6 ország 4% felett, 13 ország 2% felett, 17 ország 1% felett. Index átlag: 1,98%, Magyarország: 0,19%

Március 29:

Tovább súlyosbodott a járvány. 2 ország van 10% felett, 6 ország 4% felett, 11 ország 2% felett, 15 ország 1% felett. Index átlag: 1,82%, Magyarország: 0,17%
Euromomo:


Március 28:
Tovább súlyosbodott a járvány. 2 ország van 10% felett, 6 ország 4% felett, 11 ország 2% felett, 15 ország 1% felett. Index átlag: 1,62%, Magyarország: 0,15%
Az USA halálozási statisztikája az előző hétre:


Március 27:

Tovább súlyosbodott a járvány. 2 ország van 10% felett, 6 ország 4% felett, 9 ország 2% felett, 14 ország 1% felett. Index átlag: 1,45%, Magyarország: 0,15%

Március 26:
Spanyolország van a legrosszabb helyzetben, megelőzve Olaszországot. E két országban több mint 10%-kal emelkedett meg a halálozás a járvány miatt. 3 ország van 4% felett, 7 ország van 2% felett, 13 ország 1% felett. Index átlag: 1,15%, Magyarország: 0,15%

Március 25:

Olaszországban a legrosszabb a helyzet. 2 ország van 10% felett, 3 ország 4% felett, 7 ország 2% felett, 10 ország 1% felett. Index átlag: 1,07%, Magyarország: 0,16%

Március 24-én ez jött ki:




Magyarország a középmezőnyben van (piros oszlop). A környező országok közül Ausztria és Szlovénia rosszabb helyzetben van, Románia, Szerbia, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Ukrajna és Szlovákia jobb helyzetben. Olaszország vezeti a sort, náluk 9%-kal emelkedett meg a halálozás a vírus miatt. Figyelemre méltó, hogy már rosszabbak vagyunk mint Kína, ahonnan a vírus indult. 3 ország van 4% felett, 7 ország 2% felett, 9 ország 1% felett. Index átlag: 0,86%, Magyarország: 0,16%
Igyekszem rendszeresen frissíteni. Tanácsom: mindenki maradjon otthon! Ha el kell mennie valahova, vegyen maszkot (készül a maszkos bejegyzésem!), és tartson két méter távolságot mindenkitől! Mi gumikesztyűt is viselünk.
Ha ügyesek leszünk, a járvány végén is a középmezőnyben lehetünk!



Talán nem botránkozik meg senki, ha meghirdetem a 2020-as olimpiai játékokat. Idén a Föld népei egyetlen közös ellenség ellen veszik fel a küzdelmet, a koronavírus ellen. Az kapja az aranyérmet, aki a legtöbb életet menti meg. Az esélyek egyenlőek: fegyelemre, összetartásra, kitartásra van szükség, mint a sportban. Szurkoljunk a többi nemzetnek is, mert minden emberélet egyenlően értékes! Hajrá magyarok, sportban jók vagyunk!

Megjegyzések

  1. Szia!

    Szeretnék érdeklődni a számadatok forrásáról. Megosztanád?
    Hasznos lenne esetleg a 2018-nál korábbi évek adataival is összevetni, csak azon okból kifolyólag, ha esetleg a '18-as év esetleg bármilyen irányban kilógott a sokéves átlagból - akár felfelé, akár lefelé.

    Köszi a választ előre is!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Peti!

    Az adatok forrása: Eurostat, Worldometers, Knoema, Euromomo, CDC. 2018-ban viszonylag komoly influenzaszezon volt, de ez igazából nem számít, mert az összes általam vizsgált ország az északi félteke mérsékelt égövében fekszik, és az eredeti célom csak az összehasonlítás volt. Ha ijesztőbb számokat szeretnék produkálni vehetném a 2016-os évet, mert akkor alig volt influenza, de nem ez volt a célom. Azóta persze elkezdett érdekelni a múltbeli influenzajárványokkal való összehasonlítás, de ahhoz még nincs elegendő adat.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Feliratkozás:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az európai kihalási verseny állása 2022

Fenntartható állami nyugdíjrendszer

Sikeres-e a Fidesz családtámogatási programja?