Kormányzati teljesítmény index



Szeretett hazámban az aktuális kormányok teljesítményének megítélése általában előzetes politikai meggyőződés alapján történik. Ez engem régóta nagyon zavar. A 2010-es választás előtt kezdtem annak az adatbázisnak az összegyűjtésébe, amely segítségével kísérletet teszek a rendszerváltozás óta országunkat irányító kormányzatok teljesítményének értékelésére. Az összehasonlítás kontrollcsoport segítségével történik, a kontrollcsoport tagjai - akikhez hasonlítunk - Csehország, Lengyelország, Románia és Szlovákia. E négy ország adatainak átlagához hasonlítom a magyar adatokat. Ez azt jelenti, hogy nem a magyar kormányokat hasonlítom egymáshoz, hiszen nem egyszerre kormányoztak, hanem a velük egyidőben kormányzó közép-európai kormányokhoz. 
Hogy miért hozzájuk? Mert hasonló történelmi szituációban vannak: posztszocialista országok. Egy földrajzi térségben helyezkednek el: Közép-Európa. Hasonló fejlettségűek: közép-gazdag országai a Föld bolygónak. A valóságban a körülmények mindig változnak. Olyan ez, mint a búzatermés. Nem hasonlíthatom össze két év búzatermését, ha az egyik évben szárazság volt, a másikban pedig nem. Ezért választottam hasonló országok, egyidejű adatainak összehasonlítását. 
Még mielőtt bárki megijedne, egészen egyszerű grafikonokat készítettem. Ha felfelé mutatnak (zöld egyenes vonal), akkor jobb volt a kormány, mint a környező országok, ha lefelé (piros egyenes vonal), akkor rosszabb. 
Most jön a neheze! Milyen mutatókat hasonlítsak össze? Igyekeztem "alapvető" mutatókat találni. Ez azt jelenti, hogy kerülöm a különböző hazai vagy külföldi intézetek kitalált indexeit/mutatóit, és ahol lehet nyers adatokat keresek. Adataim fő forrása az Eurostat. Ezen mutatók kiválasztása részben megindokolható, részben az én értékrendemet közvetítik, tehát szubjektívek. Bíztatok mindenkit, hogy ha van ötlete alapvető mutatóra, azt írja meg!

Kezdjük az időutazást: 1990-1994 MDF, FKGP, KDNP magát jobboldalinak nevező kormány Antall József és Boross Péter miniszterelnökök vezetésével. Sajnos csak kevés megbízható adat áll rendelkezésünkre. 7 grafikonunkból 4 negatív, 3 pozitív, a végeredmény: -1 pont (-7%) ÁTLAGOS.
1994-1998 MSZP, SZDSZ magát baloldali liberálisnak nevező kormány Horn Gyula miniszterelnök vezetésével. Itt már több adatunk van. 14 grafikonunkból 6 pozitív, 8 negatív, a végeredmény: -2 pont (-7%) ÁTLAGOS.
1998-2002 FIDESZ, FKGP, MDF magát jobboldalinak nevező kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével. 16 grafikonból 2 negatív, 14 pozitív, végeredmény: 12 pont (+38%) KIVÁLÓ.

2002-2010 MSZP, SZDSZ magát baloldali liberálisnak nevező kormányok Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnökök vezetésével. 16 grafikonból 14 negatív, 2 pozitív, a végeredmény: -12 pont (-38%) ELÉGTELEN.
2010-től FIDESZ, KDNP magát jobboldalinak nevező kormányok Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével. 16 grafikonból 9 pozitív, 7 negatív, a végeredmény: 2 pont (+6%) ÁTLAGOS.


Itt minden adat összegyűjtve megtalálható:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1_KomEikDR6JGNFHyCbDqDP6eTinC1sYO0pF2f_QXSfk/edit?usp=sharing

Megjegyzések

  1. Nagyon jó így a választások közeledtével :) Annyi jutott még eszembe, hogy a kamatkiadások esetén - hogy a magyar kormány teljesítményét lássuk és ne a globális környezetet - figyelembe venném a régiós és/vagy az EU/US kamatkörnyezetet. Ami pedig a gazdasági növekedést illeti, szintén a régióval vagy az EU-val vagy akár a világ növekedésével/visszaesésével hasonlítanám össze az adatokat. Végülis a globális konjunktúra vagy az alacsony kamatkörnyezet nem a magyar kormány érdeme. Példaként nézzük meg, Szlovákiában mi történt a 2008-as válság előtti években (óriási növekedés, EUR bevezetés lehetővé vált) és ugyanabban a környezetben mit sikerült alkotni itthon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. először néztem a grafikonokat, és utána olvastam, el az elején a szöveget, úgyhogy sztornó amit írtam :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A gyermekvállalási döntés anyagi szabadságát megteremtő családtámogatási rendszer

Sorsok a termékenységi mintázatok mögött

Családtámogatási licit - elkezdődött a kampány